A példaképeim sorozatot egy olyan emberrel kezdtem, aki a pedagógiai gondolkodásmódomra az első jelentős változtató benyomást tette. Most ezt a vonalat folytatva szeretnék írni Fóti Péterről, aki szintén a kezdeti gondolatformálásomat alakította (és alakítja a mai napig) személyesen és írásain keresztül.

Azon az estén, amikor Gordonnal „találkoztam” lelkes internetböngészést kezdtem el folytatni. Felcsaptam naiv kutatónak! A Google keresési találataim között akadt meg a szemem Fóti Péter nevén, aki valami nagyon különlegesről írt, olyan dolgokról, melyek tovább fűzték azt a szálat, amit az asszertív kommunikáció elindított bennem. Írásai során nem csak Gordon módszeréről tudtam meg többet, hanem megismerkedhettem A.S. Neill iskolakoncepciójával (Summerhill) és úgy általában a demokratikus neveléssel.

Péter oldalának böngészése közben ráakadtam egy google levelező listára – akkor még „csak” 100 főt számlált a lista, most már ez a szám 340 körüli. Nem volt kérdés, jelentkeztem a csoportba, ahol tovább tágult a világ – még több olyan emberrel folytathattam eszmecserét, aki jártas ebben a pedagógiai paradigmában, és ebben az időben a tanulásom nagy részét a levelek olvasgatása töltötte ki. Szárnyaltam: a flow, mely Gordon szemlélete során belém kapott, immáron képtelen volt elereszteni. Elkezdtem járni személyes „demokratikus levlistás” találkozókra is. Fun fact: az egyik ilyen találkozó során több Illyéses szakkolissal is találkoztam, bár akkor még fogalmam sem volt róla, hogy kik ők, és csak később, mikor már szakkolis lettem akkor döbbentem rá a közös múltunkra.

A levlistából hamarosan egyesület lett, melyet aláírásommal is támogattam, bár aktívan a mai napig nem veszek részt az egyesület munkájában (na jó, 2 félévig tartottam egyetemi kurzust a demokratikus iskolákról, bár ezt inkább "saját szakállra"). A találkozókra azóta is elmegyek, amikor csak ráérek egyéb teendőim mellett.

Node visszatérve Péterre: egyik legmeghatározóbb élményem az volt, amikor egy pizzériában találkoztunk (levlistás találkozó keretében) és hozott magával a saját könyvéből is több példányt – hogy közöttünk elosztogathassa. Így én is kaphattam egyet, melyet dedikált is rögtön a következő ajánlással:

Idealizmus nélkül nem jutunk sehova!

Azóta is idealista vagyok, és ez talán sokat elmond az identitásom fejlődéséről. Nem jelenti azt, hogy mindig optimista és azt sem, hogy hiszek a világbékében. Inkább azt jelenti: lehetek „elég jó” és a körülettem levő világ és embertársaim is lehetnek „elég jók”. És én magam, mint a rendszer szerves része igenis tehetek azért, hogy ez a világ megvalósulhasson.

Mikor Fóti Péterre, a tőle származó írásokra, a vele való beszélgetésekre gondolok, akkor öröm, bizakodás és lelkesedés tölt el, mert inspirációt, közös értékrendet, és az identitásom fejlődéséhez való hozzájárulást kaptam: Köszönöm Péter!