Elborzasztott, de nem lepett meg a ma reggeli hír, mely szerint feltételezhető, hogy egy tanár pénzért/spáros matricáért/erzsébet utalványért cserébe adott tanulmányi engedményeket. A tanár egyelőre ködösíti a dolgokat, és számomra is tisztázatlan a sztori néhány részlete, de igazából nem erről akarok írni, ez csupán az inspirációt adta ehhez a poszthoz.

Ha nem is a pénz, de sok egyéb apró mozgató rugó van, ami befolyásolja az oktatásban, iskolában a folyamatokat, tanulmányi eredményeket. Ismerjük a "pofára osztályoz" kifejezést, vagy a tanár holdudvarának emlegetését, és van az a szint is, amikor a diák csak annyit mond: "nekem már mindegy mit csinálok, ennél a tanárnál soha se lesz 5-ösöm" (ennek durvább változata, hogy "sohase fog átengedni/mindig megbukok nála"). 

Abba most nem is megyek bele, hogy amúgy az iskolák koncepcióival mennyire nem értek egyet, és hogy a 45 percekre szétszabdalt, élet idegen oktatás mennyire helytelen. Tegyük fel, hogy ez így még egész oké lenne. A tanár hatalma azonban megkérdőjelezhetetlen. Ahogy egy régebbi írásomban említettem, a diákok kezdenek "ébredezni", kiállni a jogaik mellett, azonban ez csak további káoszt szül és nem pedig valódi demokráciát, tanár-diák egyenlőséget. Mert még mindig arról beszélünk, hogy a tanár hogyan fegyelmez, vagy hogyan nem, miként lehetne a diákok száját befogni, hogyan legyen egy tanár "kedvesdeszigorú" - úristen, ezt a kifejezést mennyiszer hallottam már :D. 

A tanár tehát A Tanár. Ő sokszor élet, és halál eldöntője. Bár már a hatalma meggyengült, de el nem tűnt: ő osztályoz, ha úgy esik neki jól, akkor ösztönzőleg megbuktat valakit, hiába állt a gyerek 1,99-re. Velem általános 6. osztályában egy olyan sztori esett meg, hogy bár irodalomból csak 5-ösöm volt (és kurva sok, tehát több mint 20), a tanárnéni nem adott a tárgyból kitűnő minősítést, csak egy mezei jelest. Az indok, hogy többet kell nyújtani a puszta jegyeknél. Hát könyörgöm, mit csinálhatna még egy szerencsétlen 6. osztályos diák, írjon Shakespeare drámákat kútfőből?

Na, de mégis mihez kell a bátorság? Hát a hangunk hallatásához! Minden tanárnál először kitapogatjuk, hogy meddig mehetünk el, honnantól necces a dolog, és félő, hogy pikkelni fog ránk. Egy nagyon szigorú tanárnál óvatosak vagyunk, nem merünk sok mindent megcsinálni, nem merünk mondjuk szó nélkül kimenni óra alatt a wc-re. Félünk. Félünk, főleg attól, hogy milyen következménye lesz. Már körmöst nem kapunk, de a jó verbalitással rendelkező tanár nyilvánosan megalázhat, a szülőt berendelheti (vagy írhat neki ímélt, felhívhatja telefonon), illetve akár be is írhat egyest. Egyik "kedves" tanárom élt azzal a mondással, hogy "ne aggódjatok. előbb, utóbb tudok ám olyat kérdezni felelésnél, amire nem tudjátok majd a választ.". Zseniális, egyszerűen zseniális. Éppen annyira, amennyire Voldemort is zseniális a maga módján.

Szóval nem merünk bátrak lenni. Félünk a következményektől, a tanáraink és szüleink reakcióitól, és még kitudja mi mindentől. Meg ott van az a közismert tétel: a tanárnak végül úgyis mindig igaza van. 

Kicsit kanyarodjunk vissza az elejéhez: vajon mi történhet most a szombathelyi iskolában? A tanár talán forrong dühében. Követeli, hogy adják ki az "árulót", aki a felvételt készítette. Borzalmas szituációk lehetnek. Aztán persze lehet, hogy nincs igazam, talán fel is függesztették, vagy kényszer szabadságra ítélték a tanárt. Ha viszont mégsem, akkor nem lennék az osztály helyében. 

Hatalmas bátorság kellett ahhoz, hogy a diák felvegye és a sajtónak elküldje a tanár tevékenységét. 

Fontos, hogy felismerjük: az iskolában rengeteg a félelem. Félünk a tanártól. Igen, egyes diákok bántják, megalázzák, kinevetik a tanárokat. Néha még az ilyen "gyenge" tanároktól is félünk, ha azt látjuk, hogy mondjuk elkezdi szórni az egyeseket tehetetlen dühében. A tanár is fél. 

Mit lehet tenni? Merjünk beszélni a félelmeinkről. Tanárként kérjünk folyamatos visszajelzést, ami a lehető legkevésbé visszakereshető, teljesen anonim. Ezekről beszéljünk, keressünk közösen megoldásokat. Merjünk radikális változásokat is eszközölni, ha szükséges. Diákokként pedig álljunk a sarkunkra. Ne féljünk. Gyűjtsünk magunk mellé embereket. Legyünk határozottak, de kerüljük az erőszak összes formáját. 

Csak bátran, együtt, erőszakmentesen sikerülhet.

(Kép forrás: Summerhill drama, BBC, 2008)