Egy kis offtopic: kicsit félre értelmeztem az IKT-s feladatot, mert nem saját blogba kell írni, hanem az évfolyam számára létrehozott blogba a különböző blogos teljesítéshez szükséges postokat. A régieket nem törlöm, de az újabbakat majd a http://bevezetes-ikt-2012osz.blogspot.hu/ linken lehet majd elérni, a szaktársaiméval egybeömlesztve! :)

Na akkor a tárgyra térnék. A címet kicsit megmagyarázom: ha nagy vonalakban kéne leírnom, hogy én hogyan látom az oktatási módszereket, akkor 3 félét különböztetnék meg.

-Van a hagyományos poroszos, "katonai", spártai: hátratett kéz, körmös, a tanár mint egyfajta katonatiszt jelenik meg az oktató szerepében stb.

-Aztán van az általam favorizált demokratikus, alternatív, személyközpontú oktatás: a felnőtt egyenlőként kezeli a gyereket, közösen hoznak szabályokat, nincsenek kötelező órák, a diákok belülről jövő motiváció által tanulnak stb.

-És a 3. az, ami a mai "modern" társadalomban úgy általános elterjedt: a tanárnak megvan a régi hatalma, de már nem túl sok, a diáknak is van hatalma, de az se túl sok. 

Most pedig összevetném ezeket a különböző helyzeteket. A katonai, poroszos oktatás véleményem szerint borzalmas volt, ugyanakkor a konkrét tanórák szempontjából hatékony. A diákokat rákényszerítették a csendre, a fegyelemre és nem merték megkockáztatni, hogy ellenszegüljenek. Ennek következtében tanultak, mint a kis angyalok (úgy nagyjából a többség), de megvolt a hátulütője is: elfojtották természetes identitásukat, kíváncsiságukat, kreativitásukat és a sok elfojtás következtében vagy "érzéketlen" bábukká váltak, vagy neurotikusak lettek. Persze ez nem volt feltétlen törvényszerű, most nagy általánosságokban írok.

Aztán jöttek kezdeményezések, alternatív módszerek és iskolák. Ezek inspirálták fokozatosan a közoktatási intézményeket, hogy elkezdjenek megváltozni és észrevenni, hogy akiket oktatnak, azok nem katonák, hanem gyermekek. Létrejöttek diákönkormányzatok, megszüntették a testi fenyítést és a tanár hatalmát a tananyag leadására redukálták. 

Mondhatnánk: ez de jól hangzik, igazán remek! Hiszen most már emberként kezelik a gyermeket, így az képes magát jól érezni a bőrében és az iskolában a társai között. Tényleg így lenne? Nem hiszem. Ha a felszín alá nézünk, akkor amit látunk csak egy látszólagos demokratikus változás. A diákok még mindig alárendeltek: a tananyag nem a személyes igényük és képességeik alapján van meghatározva. A tanrendet összeállítók arról szoktak beszélni, hogy a tanterv az "átlagnak" készül. Ez egy hülyeség és kész. Nincs átlag gyerek, mert ha van egy gyerek aki mondjuk "1" és a másik "2" akkor nincs olyan, hogy egy gyerek "1,5". Mindenki különböző és ezt észre kéne venni, mert ez így van - nincs két ugyanolyan ujjlenyomat. Emellett a diákok nem irányíthatják a saját életüket a saját szabályaik alapján közösen. Pedig van rá mód, hiszen létezik tanár-diák önkormányzat több alternatív iskolában is, amik bizonyítják: a gyermekek bölcsek, bölcsebbek mint hinnénk. A meglévő diákönkormányzatok jogköre nagyon alacsony, gyakorlatilag arra terjed ki, hogy közösségi programokat szerveznek 2-3 havonta. Olyanról nem nagyon hallani, hogy az iskola házirendjét a diákönkormányzat határozhatná meg.

Mi a konzekvencia? Egy olyan oktatási rendszer van jelenleg, ahol a diákoknak nincs sok hatalma, de már nem nyomják el őket erővel, így sokszor az órák tombolásba fulladnak, ha a tanár a megmaradt minimális tekintélyével képtelen rendet teremteni. Ez szerintem így tarthatatlan és erről általában más emberek is így vélekednek. A változás 2 irányba terjedhet ebből a kilátástalannak tűnő köztes állapotból. 

1. Irány (sokak által favorizált): adjunk a tanárnak több hatalmat, állítsuk vissza a tekintélyüket. Így majd képesek lesznek kezelni az iskolai agressziót, a diákok rendesek lesznek és aranyosak és tanulni is fognak, talán még önálló, szabad gondolkodású állampolgárokká is válnak. Gondoljunk bele, mit kéne adni a tanárnak ehhez? Fegyelmező eszközöket! Rég elfeledett fenyítési módszerekre lenne szükség ahhoz, hogy a tanárok nagyobb tekintélyt szerezhessenek, így visszaállítva őket a katonatiszt szerepkörébe. Milyen világot szülne, ha ez tényleg megvalósulna? Bele se merek gondolni. 

2. Irány: a diákoknak kevesebb kötelező órára kéne járniuk (vagy egyáltalán nem kéne kötelezően órákra járniuk). Mivel az ember egy kíváncsi lény, ezért nem kell aggódni: kellő mennyiségű és változatos tanórák biztosításával így is járnának a diákok, csupán a különbség az, hogy saját döntésükből teszik ezt, így megszüntetve a frusztrációt. A tanárok és diákok egyenlőek lennének. Közösen hoznának meg szabályokat az iskola életére vonatkozóan. Fokozatosan eltűnne az agresszió: a diákok minden problémájukat megtudnák oldani - ami szerintem fontosabb, mint akármilyen tanóra. Biztosítva lenne sok tér, ahol bármilyen tevékenységeket végezhetnek: számítógépezés, társasjátékok, olvasás, kötetlen beszélgetés és persze a hagyományos értelemben vett tanórák. 

Nyilván kitűnik, hogy én a 2. Irányt pártolom. Utópikusnak hangzik? Az is, de sok utópiával ellentétben erre a rendszerre vannak élő és működő példák, ez bizonyítja, hogy egy hatalmas nagy rendszerben is működhetne. A megvalósításával egy probléma van: a nem kötelező tanórákra járás egy életkoron felül azt eredményezné, hogy a diákok jelentős többsége be se járna az órákra. A dolog úgy áll, hogy ezt a rendszert meg lehet szokni és meg lehet tanulni, de csak akkor lesz igazán eredménye, ha a kezdetektől ilyen módszerek alapján volt oktatva a nebuló. 

Nem is írnék most többet, lehet gondolkodni. :)