Üdvözlök mindenkit!
Első blog bejegyzésemet lehet látni. Ilyenkor az emberek úgy általában írnak magukról, kik is ők, miért is hoztak létre blogot. Azt hiszem én is élek ezzel a sztereotípiával és hasonló dolgokat írok ide :-).
Páll Gábor vagyok, az ELTE-PPK pedagógia szakos hallgatója. Ez az első félévem és a kezdő lökést a Bevezetés az IKT-ba kurzusom adta a blog létrehozásához. Régebben volt már egy blogom, de nem vezettem, nem voltam kellően motivált hozzá. Az utóbbi időben a kurzustól függetlenül is megjött a kedvem a blogoláshoz, így aztán úgy határoztam, hogy belecsapok a lecsóba, és neki állok alkotni.
Mikről fogok posztolni? Úgy általában mindenről, ami éppen eszembe jut és érdemesnek találom a témát arra, hogy blog bejegyzés szülessen belőle. A blog címe is ezt az irányvonalat követi: Csináljunk valamit!
Azért mégis csak említek pár témát. Az IKT kurzusom okánál fogva írok majd információs technológiák oktatásbeli felhasználásáról, a pedagógiai szenvedélyem folytán lesznek pedagógiával kapcsolatos posztjaim és ezeken felül hétköznapi témákról is szó lesz. Nem szeretem magam keretek közé fogni, túl sok minden érdekel a világban ahhoz, hogy egy tematikába tömörítsek egy blogot.
Kezdetnek úgy érzem bőven elég ennyi, szeretettel látok mindenkit aki ide téved! :)
Gábor