Tudjuk ezt vizualizálni? A doktor sterilizálja a tanári asztalt, beadja az altatót a páciensnek, majd megkezdődik az operáció. Siker esetén nem lép fel komplikáció, és a szerv évek múltával sem lökődik ki a testből. Sőt, ha a beteg diák, vagy tanár akkor maradhat is az iskolában, úgyis ott tölti el élete jelentős részét!
Persze nem erre gondoltam, mikor ennek a posztnak a szervátültetés címet adtam. Régebben jelent meg a fejemben ez a gondolat és elérkezettnek láttam az időt, hogy leírjam, publikáljam. 
Az iskola maga egy szerv. Úgy érzem, hogy egy beteg, egészségtelen, ám ép szerv, ami még felhasználható, jó valamire (de nem sokra jelenlegi állapotában!). A társadalmunk, mely elismeri, hogy az iskola jó, és kötelező, lényegében legalizálja a beteg szervek beültetését 6-7éves kortól. Olyan testekbe, amikből nem hiányzik szerv.
Aztán ezek a szervek roncsolnak az ép testekben. Kiben többet, kiben kevesebbet. Van akinek a szervezete egészen jól befogadja, van akinek kilöki. Akinek sikerül befogadni maradéktalanul: ők lesznek az eminensek, a tanár kedvencei - a tipikus "jótanulók". Akinek nem sikerül egyáltalán: ők válnak bajkeverőkké, rosszcsontokká, mihasznákká - a tipikus "rossztanulók". A legtöbb gyermeknek azonban a kettő között van. A teste nem löki ki a szervet, azonban teljesen el se tudja fogadni. Passzívvá válik. Elfogadja az iskolát, és hogy ez neki kötelező. Viszont unja. Idegesíti. Szorong. Feszeng. Dühös. Leszarja. Mindent csinál, csak azt nem amit ott kérnének. Sokakkal nagyszerű dolgokat utáltatnak meg egyes tanárok. Ami miatt mégis képesek vagyunk elfogadni az iskolát, az sokszor 1-1 jó tanár személyiség jelenléte, amikre igazán szeretünk bejárni. Esetleg a közösség, mely elfogad minket, és otthonosan érezzük magunkat a társaink között. Vagy nem fogadjuk el, de mi mást tudnánk tenni. Meg aztán ott vannak a szülők, akik nyomatják, hogy az iskola milyen jó, meg hogy ők is túlélték, és nekik is mennyire hasznos volt. Néha ilyenkor beszereznék egy időgépet, és visszamennék, csak pár évtizedet. Mikor anya, meg apa iskolás volt. És akkor vala történik, hogy szeretett szülőnket a szemünk láttára pofon vágja a tanár. Van egy gyanúm: nem azt fogjuk látni, hogy a gyerek látványosan megjavul, tanul a hibájából és megváltozik másnapra. Ellenálló lesz, panaszkodni fog a társainak, dühös lesz. Vagy visszahúzódó, meghunyászkodó, antiszociális. Az erőszak, akár testi, akár lelki, csupán félelmet kelt - és a félelemnek van visszatartó ereje, de meggátol sok olyan dolgot, amit ki lehetne bontakoztatni egy iskolában. Ilyen unalmas dolgokat, mint egyediség, önállóság, beszédkészség. Boldog életszemlélet. 

Egy kérdésem lenne így a végére: miért támogatjuk a káros szerv beültetését? Miért nem teszünk ellene? Mi tart vissza? Vagy: miért nem próbáljuk a káros szervet meggyógyítani? Csak azért mert nem lehet egyik napról a másikra? Ez nem indok... ez egy gyenge kifogás. Lehet engem azzal "hibáztatni" hogy fiatal vagyok, meg lelkes és érzelmektől fűtött, aztán majd ez jól megváltozik. Abban reménykedek, hogy nem fog. Ennek érdekében igyekszek ezt a fiatalos lendületemet ráragasztani minél több emberre! :) 

Változtassuk meg az iskolákat!