Sokat gondolkodtam ezen a témán. Az iskolának olyan helynek kéne lennie, ahol sok szellemi, eredeti, kreatív, belülről fakadó munka készül a gyerekek által. Nem azt mondom ezzel, hogy ebből kéne álljon az iskolai élet, csupán azt, hogy ennek is teret kéne adni. Ez által fejlődik a gyermek gondolkodása, vélemény nyilvánítása. Elemezhet, értelmezhet egy témát a saját gondolatainak beleszövésével. Ez által a kötelező tananyag is jobban megmaradna, amit a vizsgákhoz és az érettségihez elvárnak. 

A mai iskola nem támogatja az egyéni véleményt, az egyéni eltérést. Mondják, hogy fontos a gyermek gondolkodása, de ennek fejlesztése érdekében vajnyi keveset tesznek. Ha egy gyerek megtanul, bemagol egy szöveget és visszamondja a tanárnak, az által a fogaskerekek nem mozognak. Keveseknél megmozdul valami, de többségében nem nagyon. 

Pedig a szellemi munka nagyon fontos lenne. Az önálló vélemény formálás. A világ is így változhatna meg és lehetne jobb, ha az embereknek mindenről lehetne saját véleménye. Nem egy tudatlan tömeg lennénk (ahogy A.S Neill fogalmaz a Summerhill könyvében), hanem tudatos emberek nagy halmaza, akik a világ megjavításán fáradoznak. Nem hiszem, hogy ez anarchiához vezetne. Attól, hogy az ember gondolkozik, még nem zárja ki azt, hogy mással nem egyezik meg a véleménye dolgokban. Sőt! Pont abban hiszek, hogy az egyéni gondolatok fejlesztő hatásúak a társadalom összekovácsolódása érdekében.

Ami rávett arra, hogy leírjam a gondolataimat az régi rossz élményekhez fűződik. Szigorúan név nélkül: volt általános iskolában egy Zsolt bácsi nevű tanárom. Mindenki szerette, még valahol én is. Engem inspirált. Abban inspirált, hogy már akkor láttam, mennyire csapnivaló tanár és fel is írtam a füzetem jobb sarkába, hogy a jövőben én történelem tanár leszek, hogy bebizonyíthassam: lehet jobban is tanítani ezt a tárgyat. Mert szerettem a törit. Aztán ezt az ambíciót idővel elhesegettem. Talán nem tudtam, hogy miként is lehetnék jobb tanár. Vagy csak szimplán a vendéglátó ipar jobban érdekelt. Egyébként, hogy komplexebb képet adjak, leírom, miért szerették a többiek (aztán a konkrét rossz élményemet is). Mert vicces volt. Meseszerűen, érdekes példákkal adta elő a történelmet. Frontális oktatás. Tan.kom.szoc. tanárom a Kazyban azt mondta, hogy a töri tanításánál lehetséges talán a frontális oktatás, mert az olyan típusú tárgy. A történelem hiába van "kőbe vésve" még így is keveset tudunk, és nehéz szubjektíven tanítani (lehetetlen). Több forrás van, és a sok történelmi forrás sok különböző szempontból meséli el a történelmet. Kell az egyéni gondolat, a valós (nem a tankönyvből elénk tett) forrás elemzés. Szerintem a frontális oktatás nagy mértékben itt se célra vezető. Egy olyan ember se létezik a földön, aki minden történelmi tényt ismerne és tudna, minden szemszögből elemezve. Lehetetlen. Ezzel kellene számolnia egy történelem tanárnak: ő se tökéletes a szakmájában, és a diákoktól is sokat tanulhatna, ha nem nekik, hanem velük dolgozna. 

No akkor a konkrét példa: ennél a tanárnál írtunk történelem TZ-t. Nála úgy néztek ki ezek a dogák, hogy előre megkaptuk a tz-t, kidolgozhattuk a kérdésekre a válaszokat, vagy még segített is benne. Szimpi nem? Sokszor az évszám sorba rakásnál csak azt tanultuk meg, hogy 2,1,5,3,4, amúgy fingunk nem volt arról, hogy melyik eseményt melyik követi. No nem ezt akartam felhozni. Volt egyik dolgozatban egy olyan kérdés, ami úgy kezdődött: Mi a véleményed ...?. Én leírtam. Hosszan, de  tömören és gyökeresen az ellenkezőjét állítva annak, amit tanultunk. Én komolyan így gondoltam. A tanár áthúzta, és odaírt valami ilyesmit pirossal: rossz válasz. Talán még valahol a papír halmok mélyén még megvan, érdemes lenne előkeresnem. Mély nyomot hagyott bennem. Miért ne lehetne eltérő véleményem, pláne ha meg is tudom indokolni?

Egyébként a szellemi munkákat rendre el is kobozzák a tanárok. "Be kell adni a dolgozatok, miután megnéztétek/otthon megmutattátok!" Az olyanokat is, ahol saját szellemi terméket írt a gyermek! Egy történetet, mesét, véleményt. Akármit. Mi történik ezután vele? Nem tudni. Talán megőrzi a tanár egy darabig, hogy védelme lehessen, ha valaki reklamálna az érdemjegy miatt. Aztán elégeti, kidobja, papírgyűjtés. Vagy porfogó. A kutyának se kell. 

"Hála" az oktatási rendszernek, nem sok szellemi munka születik, ami mégis,  arra a gyerek sokszor nem büszke: csak 3as lett, 4es alá, stb.. mert rossz volt a helyesírása, vagy a tanár szubjektivitása ennyire értékelte. Vagy a véleménye helytelen volt. Hogy lehet egy vélemény helytelen? A véleménynek HELYE kell, hogy legyen, attól válik véleménnyé, reflexióvá. Amit mi érzünk gondolunk, adott helyzetben. 

Merjünk véleményt formálni, még ha az egész világ is van ellenünk. Ezzel fejlődünk csak igazán.