1963. augusztus 28.
Martin kicsattanó formában ébredt. Megette szerény reggelijét, elfogyasztott egy kávét, felvette legelengánsabb öltönyét, nyakkendőt kötött. Még egyszer ellenőrizte, hogy a feketék és szimpatizánsaik menete számára rendben vannak-e a kordonok. Rendben voltak. Mégis csak a biztonság a fő! Voltak akik azt mondták neki: "De Doktor King! Ez őrültség! Hát Washington nem Alabama. Talán 50 lázongó rasszista ha lesz és több tízezres tömeget jósolnak ezzel szemben, akik a társadalmi igazságosságért állnak ki."
Martin ezt hülyeségnek tartotta. Hát az a maroknyi ellentüntető ember is hatalmas veszélybe sodorhatja ezt az egész megmozdulást. Szépen elkell keríteni azokat, akik normálisan gondolkodnak a primitív rasszistáktól. Ez a fő. Aztán mehet minden tovább. Csak a mai nap legyen tökéletes és háborítatlan. A sajtó visszhang sem számít, semmi sem számít. Csak a biztonság. Az alabamai áldozatok sem számítanak. Még a fekete polgárjogi harc sem számít. Ez az egész egy jó buli, nagy szavakkal, lelkes emberekkel, aztán holnaptól újra rend lesz: fehér a fehér wc-be, fekete a fekete wc-be stb.
És mi lesz a jövő? Hát az, hogy majd a következő évben is megtartják a menetet, szépen, kordonokkal körülvéve. Így kell küzdeni a társadalmi igazságosságért. Persze akkor is elmondja majd a "Van egy álmomat" ha az most bejön. Talán, majd egyszer már kordonok sem fognak kelleni egy olyan rendezvényre, ami valamely elnyomott csoportért áll ki nyilvánosan.
Talán 2015. július 11-én a Budapest Prideon.
Ja nem.