Épp azon voltam, hogy a címben szereplő mondatot stílusosan kiírjam a facebook falamra, aztán kimenjek elszívni egy cigit és persze ezután csekkoltam volna, hogy mennyien lájkolták, jött-e komment a posztomra.

Aztán valahogy mégse. Egyrészről azért, mert nem is akarok igazán elszökni a világ elől, másrészt azért, mert azzal amúgy se érnék el semmit. 

El vagyok keseredve. Persze ez részben az én hibám is, mert éhezem az emberek véleményére. Hogy ezt a fajta étvágyamat kielégíthessem, képes vagyok olyan cikkeket is elolvasni, amik felháborítanak, illetve a cikkek alatti kommenteket is képes vagyok órákig olvasgatni. Néha még irkálok is reakciókat, néha erőszakmentesen, néha erőszakosan, irónikusan, vagy inkább csak kérdezek ezt-azt. 

Persze mindig, mindenki, mindent jobban tud. Jobban tudjuk a másikról, hogy milyen, mint ő maga. Hogy ő náci, fasiszta, nyilas, a másik meg libsi, zsidó, magyar, cigány, a harmadik meg erkölcstelen, faszfej, szánalmas... és még sorolhatnám az ítéleteket, megnevezéseket napestig. 

Kibaszott erőszakosan kommunikálunk.

Ahogy korábbi posztomban írtam, a káromkodást nem tartom önmagában elfogadhatatlannak, ezért is bátran használom. A rengeteg bosszúszomjas, fröcsögő, a másik embert támadó mondatokat viszont nem értem. Mit akarunk elérni? Elérhetünk-e velük bármit is? 

Ha azt mondjuk: te mocskos buzi, ballibsi faszfej, bárcsak élne még Hitler, téged is jól deportálna. Gondolkodjunk... mi lesz a reakció? Nyilván ez: igazad van, holnaptól konzervatív leszek, első dolgom templomba/zsinagógába/mecsetbe menni, és családalapításba fogni, amíg nem késő! Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet bizonyos értékekre, amik számodra fontosak, igyekszem alkalmazkodni.

Vagy ezt mondjuk: undorító náci vagy, hogy tudsz reggelente tükörbe nézni? Hánynom kell tőled! Gondolkodjunk... mi lesz a reakció? Nyilván ez: igazad van, holnaptól liberális leszek, nem ejtem ki szitokszóként a zsidó és cigány szavakat, és nem leszek kritikus a baloldali médiával szemben. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet bizonyos értékekre, amik számodra fontosak, igyekszem alkalmazkodni.

Egyelőre nem kívánok többet hozzá fűzni. Esetleg még annyit, hogy egy picit, csak egy egészen picit legyünk tudatosabbak, mielőtt kimondunk/leírunk szavakat. Rám is sokszor rám férne, nem ehhez vagyok hozzá szokva. Sajnos.