Mondja a gyerek. Meg ezt is vedd meg, meg azt is. És jaj, de úgy hiányzik ez is, meg az is. És még erre is, meg arra is vágyom és... és...

Mi erre a felnőttek reakciója? 

A: Elég legyen, nem veszek neked semmit! Azt hiszed, hogy van ennyi pénzünk? Ezek a cuccok tök drágák! És különben is, majd ha jó gyerek leszel, akkor kapsz csak, amíg így viselkedsz és követelőzöl, addig ne is számíts ilyesmire.

B: Jó, hát... valamelyiket végülis megvehetem, bár tökre nincs pénzem, se kedvem, de ha neked ennyire fontos...

Első verzióban a gyerek igényét támadásként érzékeljük és visszatámadunk/védekezünk. A második verzióban jogosnak, valódinak éljük meg a gyerek vágyát, és megértjük az igényét, viszont nem vesszük figyelembe a sajátunkat, kizárjuk a szükségletünket.

Az A verzió azért veszélyes játszma, mert a gyerek mondjuk így reagálhat:

-Órákig lehorgasztott fejjel sétál.

-Rossz gyerek vagyok, semmit sem érdemlek meg.

-Soha semmit nem kapok meg! Utálom ezt az egészet.

És a B verzió esetében pedig:

-Ez az! És ezt is vedd még meg! Meg ugye még azt is megveszed??

-Miért csak egyet veszel meg? Olyan önző vagy!

-Te vagy a legjobb, mert mindent megveszel amit csak akarok!

...és most a saját történetem.

Ákossal az Agymanók előtt próbáltuk elütni az időt (kb 1,5-2órát), ezért hát bementünk egy hatalmas játékboltba. Pénz volt nálam, akár a szupernagy és méregdrága Legó Csillagrombolót is megtudtam volna venni számára. Ugyanakkor a pénzemet jelenleg szívesebben költöm más dolgokra, mint játékokra. Ákos persze mondta sorra az igényeit: ezt is szeretném! Meg azt is! Meg igazából mindegyiket! A kedvence volt egy Ninja Legó szett, ami "potom" 4200 forintba került. Bár sok minden tetszett neki, ahhoz mindig visszatért és boci szemekkel nézett rám és mondogatta: Ezt annyira szeretném... Én elmondtam neki, hogy most semmire sem szeretnék költeni, ha lesz valami szülinapja, karácsony stb akkor viszont megveszem majd neki. Kifejeztem az örömömet is, hogy már tudom, minek örülne igazán és olyasmit tudok majd neki venni, amit imádni fog. És sok empátiát, megértést adtam neki: nagyon vágysz ezekre a legókra, igaz? Bárcsak annyi pénzünk lenne, hogy mindet megtudnánk venni? stb. Volt bennem is egy kis szomorúság, hogy nem teljesítem a kérését. Azonban fontos, hogy én végig kérésnek és nem követelésnek hallottam meg, amit mondott, így sokkal könnyebb volt a lelkem, nem éreztem magam sarokba szorítva, tudtam figyelni rá. 

Mikor megunta a nézelődést, akkor kijöttünk a boltból. A kirakatban is megcsodálta a Legókat, majd elkezdett lehorgasztott fejjel sétálni. Egészen biztos voltam benne, hogy nem haragszik. "Csalódott vagy?" kérdeztem, mire elkezdett bólogatni. "Nagyon szeretted volna azt a Ninjás legót, és szomorú vagy, hogy végül nem vettük most meg." Bólintás. Aztán még mondott is valamit, már nem emlékszem pontosan, viszont érezte, hogy most őt megértik és elfogadják, és pár perc csüggedelem után felvidult és a maradék időben egy kellemeset mekiztünk, majd megvettük a kötelező mozis popcornt és beültünk a filmre.

Szóval...

Ha eleged van az A és a B verzióból, akkor 

1: Figyelj saját magadra! Tényleg, őszintén megvennéd a gyermekednek azt a dolgot és még van is rá kereted? Te mit szeretnél?

2: A gyerek nem téged hibáztat. Ha azt mondja "soha, semmit sem veszel meg nekem", az egy hangosabb kifejezése annak, hogy "értsd már meg könyörgöm, nagyon vágyom erre a játékra".

3: Értsd meg a gyermekedet! Nem tudsz mindig, mindent megadni neki és ez nem is cél. Ugyanakkor azt is adhatod a konkrét kérése helyett, hogy megérted az igényét és elfogadod. Ha ezt sikerül empatikusan visszajelezned számára, már nyertél.

Te is nyertél és ő is.