Van az az érzés, hogy nem tudjuk, hogy mi van. Sodródunk a nagybetűsben, egyik esemény követi a másikat. Megszületünk, felnövünk, meghalunk. Hopp, vége. És ki tudja, bármikor meghalhatunk. 

VAN bérletem, akkor miért félek az ellenőrtől? Vannak barátaim, akkor miért vagyok mégis magányos? Van barátnőm, miért nem vagyok mégis szerelmes? Élek... miért nem vagyok boldog?

Nevesd ki magad. Nevess bazdmeg, ahogy csak bírsz, mert ez bizony a rút élet, és máshogy nem fog menni. Miért tanít bárki is a röghegységekről? Miért mondja azt a szülő, hogy szeret téged, és közben meg üvöltözik? Miért dolgozik valaki egy irodában, miközben utálja? Miért isszuk magunkat holtrészegre minden héten? Miért csinálunk úgy, mintha minden rendben lenne, közben semmi se jó, és persze panaszkodunk, hogy minden szar?

Van az az érzés, amikor egész nap csak szenvedsz, és nem tudsz mit kezdeni magaddal. Görgeted a facebookot, meredsz a semmibe, megnézel pár sorozatrészt. Unsz mindent, unod az életed, unod az embereket, unod a világot. Minek járok iskolába? Egyetemre? Minek dolgozok? Minek érzek? 

A VAN ezért csodás film. Felveti az összes közhelyes (mégis fontos) kérdést, de közben jó kedvet csal az ember szívébe. Szó szerint FÜTYÜL a sok értelmetlen és megmagyarázhatatlan dologra, megnevettet a legabszurdabb emberi hülyeségeken. Engem néhány aspektusa emlékeztetett a Boyhood-ra, annyira emberi és közeli volt. Akár velem is megtörténhetett, vagy meg is történt. Talán meg is fog történni. És közben annyira magyar is (mint mondjuk a Nekem Budapest). 

Mondjuk el bátran: van jó magyar film. VAN.