Mert mindig van mit csinálni \o/

Letsdosthg!

Soros és a repülők, avagy a magyar álhírek

2017. április 18. - GaboorR

Egyre több és több tüntetés zajlik Budapesten, de Magyarország más városaiban és Európában is. Főként a CEU, azaz a Közép-Európai Egyetem ellehetetlenítése érdekében javasolt, majd megszavazott "lex CEU" törvény miatt mentek/mentünk ki az utcára. Mert hát több alkalommal én is kinn voltam. 

Április 9-én 18:20 perckor látott napvilágot a Ripost nevű kormány-közeli sajtóban egy cikk a következő címmel:

Soros bu­szo­kat szer­ve­zett, re­pü­lő­je­gye­ket osz­tott,még­sem jött össze a kri­ti­kus tömeg...

Lehet olvasni a cikket, szól ez mindenről, de hogy ezt az információt HONNAN A PICSÁBÓL szerezték, az nem derül ki. Még csak arra sem vették a fáradtságot, hogy valami puha hazugságot találjanak ki, például "megbízható forrásokból tudjuk". Annyi derül ki, hogy olyan közép-kelet európai nagyvárosokban osztottak repülőjegyeket, ahol Soros szervezetei is jelen vannak. Hogy kiknek osztottak és mennyi repjegyet kell elképzelni... már ezt sem tudjuk meg. Azt viszont megtudjuk, hogy a fidesz szerint miről is szólt a tüntetés (segítek: a migrációról, meg a "külföldi ügynökszervezetekről"), bár én kinn voltam történetesen és nem igazán került szóba a migráció kérdése a tüntetésen. A civil szervezetek kapcsán pedig 3 nappal később volt egy másik tüntetés, bár részben ezt a kérdést itt is érintették (ahogy a civil tüntetésen a CEU-t is).

Az álhír persze zseniálisan elterjedt, a fidesz-média gyakorlatilag kivétel nélkül átvette, és a baloldali média is foglalkozott vele. 

Mi meg már nem tudunk mit tenni, csak keserédesen nevetgélünk, vagy éppen ordítunk.

Ahogy a torkunkon kifér.

Repülővel jöttünk.

tuntetes0013.jpg

Lenovo, TMX és Én: egy SZEREL-MI háromszög

2015.09.03-án büszke tulajdonosa lettem egy vakítóan narancssárga, merészen dizájnos, i3 procis ultrabooknak, egy Lenovo Yoga készüléknek. Ez a dolog kétszázezer magyar forintba került, s gondoltam megéri a pénzét, mert jó ez a vas, bírni fogja sokáig.

Hát nem bírta.

2016 augusztusában elhunyt, semmilyen trükkel sem lehetett már feléleszteni. A probléma ott kezdődött, hogy én hülye nem mentettem az adatokat róla, így sok értékes kép, megírt dolgozat ment veszendőbe. Vagy legalábbis ment volna, ha végül nem sikerül mindent lementeni, de ne szaladjunk ennyire előre...

Szóval mikor már semmilyen trükk sem segített, akkor írtam a Lenovo márkaszervizének a TMX-nek.

Nem-nem, először nem írtam, hanem felhívtam őket. A garancián találtam egy telefonszámot, alatta az adatokkal, hogy miket készítsek elő, illetve mikor van nyitva a call center. Az ingyenes hotline számon egy géphang köszöntött barátságosan. Némi számnyomkodás után közölte velem a robot, hogy írjak ímélt. Köszi. Tönkre ment a gépem, és írjak emailt. DE MIÉRT? izé, DE MIRŐL?

Persze van otthon másik gép is, sebaj, írok ímélt.

Belefoglaltam, hogy számomra fontos adatok is vannak a gépen, és sürgős lenne a javítás. Erre válaszként megint kaptam egy automatikus üzenetet, amit NEM TUDTAM mire vélni, pláne, hogy megint ott volt, hogy mi mindent csatoljak a levelemhez. Mérgem hamar enyhült, mert hús-vér ember is válaszolt 24 órán belül. Közölték, hogy az adatokat nem tudják menteni, de tudnak küldeni egy futárt, aki majd elhozza a gépemet otthonról.

Ekkor begőzöltem, bár azért nyilván érthető, hogy az én hülyeségemért nem vállalnak garanciát.

A következő hetek informatikus barátaim zaklatásával telt, illetve szegény posta futárt mondtam le folyamatosan, egy idő után már véglegesen. 5 informatikus ismerősöm is próbálkozott, mindent beleadtak, de pont a wincseszter hibásodott meg, úgy tűnt, hogy nincs remény. 

Aztán egy szép napon (ekkor már több mint 5 hónap eltelt!) anyukám informatikus ismerőse megoldotta a dolgot, szinte pillanatok alatt (délelőtt vitte el a gépet a srác, délutánra már mobil wincsin pihentek a dolgaim). 

Hurrá, mehet a szervizbe! 

...then TMX+Lenovo Strikes Back. 

Vidáman vittem a laptopomat hétfő reggel a TMX márkaszervizbe: a világ túlsó felére Budaörsre. Na jó, azért egy szűk órán belül odaértem. Nem kértem postafutárt, több macera azt egyeztetni, meg így tűnt a legpraktikusabbnak.

Húztam sorszámot, de rögtön sorra kerültem, senki sem volt előttem. A srác kiszedte a laptopot, kérdezgetett.

Mikor vetted a gépet?

Hát elmondtam, hogy durván másfél éve, ugyebár 24 hónap garancia van rá. Majd jött a hidegzuhany, s bizton állította a srác, hogy mindenről a Lenovo tehet. Durva folyó szöveg következik:

Az van, hogy a Lenovo gyártási időtől számítja a laptopok garanciáját, ezt meg is nézte, és hát sajnos, sajnos már kicsúszott a garanciából így. Sőt, 12 hónap után alapból megkell hosszabbítani. Ha korábban megyek, akkor nem lett volna probléma, mindenkinek ők megoldották a garanciává tevést, de most a Lenovo rájuk szólt, hogy ejnye bejnye, ilyesmit már nem tehetnek. Sajnos, ez bizony nem ügyfél barát, de mit lehet tenni? Esetleg vegyem még fel a kapcsolatot a viszont eladóval, a laptop.hu-val, meg nyomtat egy linket, hogy én hogyan tudom magamnak garanciálissá ápgrédelni a gépet. Szerencsére a laptop.hu már valószínűleg tud erről a dologról, de az probléma, hogy sok más viszonteladó még nem. Nyomtat egy újabb lapot, azon már az a link is megvan, amivel tudom csekkolni, hogy hol tart a garancia ügyintézése. Hát ez van, sajnáljuk, sajnáljuk, szép napot. 

A kurva anyátokat.

Hazamegyek.

A garancia jegyemen rajta van, hogy mikor vettem, és hogy a jótállás 24 hónap.

Írok a laptop.hu-nak, akik hamarosan felhívnak, nem értik ezt az egészet, erről még nem hallottak, a garancia tuti, hogy nem a gyártási időtől számolódik, ez a regisztráció meg tök másra vonatkozik. Megegyezünk, hogy írnak a TMX-nek (azóta velük nem beszéltem). 

Megpróbálom csekkolni, hogy hátha tudom én aktiválni az egyébként ga-ran-ci-á-lis laptopom garanciáját. Nem megy, egy nagyon fura oldalon kötök ki, nem értem az egészet, de talán már nem is akarom érteni, felbaszom az agyamat, és kilépek.

Írok a Lenovonak. JA, de hova írjak? Nézegetem az oldalukat, megtalálom a kapcsolat linket, fülén telefonos készülékkel mosolygó hölgy képe fogad és az általános információk alatt minden elérhetőségük ott van: egy kibaszott levelezési cím. Egy laptopokat, telefonokat gyártó cég magyar kirendeltségének az elérhetősége egy levelezési cím. Gratulálok Lenovo. 

kapcsolat.JPG

Azért találok egy facebook linket, ahova szépen, aranyosan írok nekik. Erre semmilyen reakció nem érkezik (de láttam, hogy látták!), szerintem hülyének néznek. Írok újra, ezúttal szigorúbban, na végre válaszolnak. Ők ezt nem értik. 

A válaszuk:

A vásárlástól számítódik a garancia, nem a gyártás napjától, erről múltkor leveleztünk is a szervizzel.

Írok hát a TMX-nek is, próbálom felgöngyölíteni a szálakat. Részletesen beszámolok a sztoriról, de semmilyen tisztázás, magyarázat nem érkezik, helyette ezt a választ kapom: 

Tisztelt Páll Gábor,

A levelünk legvégén csatoltunk egy részletes útmutatót, a regisztrációhoz a második éves garanciához. 

Amennyiben további kérdései lennének kérjük forduljon hozzánk bizalommal. 

Köszönjük!

Itt valaki kurvára hazudik. Vagy mindenki igazat mond, és totál idióták. Vagy én bolondultam meg.

Végül a Lenovósok segítenek, az angol ügyfél support regisztrálja helyettem a gépet. Azt a gépet, ami garanciális. És amit amúgy (a TMX szerint) nekem kellett volna ápgrédelni, mert ők ezt már nem tehetik meg, amióta befenyítették őket a Lenovósok.

Jelenleg az van, hogy várom az ápgréd jóváhagyását, lesnem kell, hogy mikor válik sikeressé, ekkor vihetem csak a gépet szervizbe.

warranty.JPG

Az a szorongató érzésem van, hogy amikor odavittem a gépet, akkor kellett volna erőszakosnak lennem, és azt mondani:

Én leszarom, hogy mit veszekednek a Lenovoval, és leszarom a gyártási időt, meg minden idióta regisztrációt: a laptopom garanciális szeptemberig, itt a jótállási jegyem, KÖTELESSÉGÜK megjavítani, vagy cserélni.

Nem ezt tettem, és már mélységesen bánom. De majd legközelebb. 

Ásotthalom

Honfitársamnak, Toroczkai Lászlónak!

Tegeződve írok, nem tiszteletlenségből, hanem egyszerűségből, közvetlenségből, könnyedségből.

Sokféle véleményed lehet a menekültválságról, ami Európát is érinti. Sokféle véleményed lehet a terrorizmusról, kultúráról, vallásról, szexuális orientációról. Valamihez viszont nincs jogod: megtiltani másoknak, hogy önmaga legyen.

Mert burkinit, burkát, csadort és más, jellegzetesen az iszlámhoz kötődő öltözéket sokan önszántukból, lelkiismereti meggyőződésükből hordanak. Mert ezt szeretnék hordani. Nem baj, ha ezt undorítónak, félelmetesnek, borzalmasnak, felháborítónak gondolod, az a te véleményed, és fontos a véleményed. Nekem fontos. Jogod van a véleményednek hangot adni. Megtiltani, hogy más hogyan, milyen ruhadarabokkal fedheti a testét: nincs jogod. 

Én szeretek sapkában járni az utcán. Sőt, gyakran vagyok sapkában épületen belül, például pont ma tartottam középiskolásoknak tréning foglalkozást hátracsapott fullcap sapkában. Senkinek nincs joga ezt megtiltani nekem. Te sem tilthatod meg nekem. 

Undorodhatsz a melegektől/buziktól/homoszexuálisoktól/LMBTQI emberektől. Mondhatod azt, hogy szerinted gáz, ha két nő csókolózik a parkban. Mondhatod azt, hogy a melegfelvonulás (Budapest Pride) hülyeség és szimpla polgárpukkasztás. Azt is állíthatod, hogy melegnek vagy heteronak lenni választás kérdése. Ezt mind teheted, a te dolgod. Nem mondom, hogy örülök neki, de tedd, mert fontos a véleményed. Valamit nem tehetsz: nem tilthatod be mások szexuális orientációját. Nem tilthatod be a szexuális orientációk sokszínűségéről szóló segítségnyújtást, felvilágosítást. Akár iskolákban, akár közterületeken, akár más intézményekben. Jogod van a saját birtokodról kitiltani meleg embereket, csak azért, mert nem éreznek vonzalmat az ellenkező nem iránt. Ahhoz is jogod van, hogy szimplán nem támogatod ezt az egészet. Betiltani nem tilthatod be. 

A Holokauszt folyamán nem csak a jogtiprása történt zsidó és homoszexuális embereknek, hanem tömeges legyilkolása is. A kommunizmus alatt sem volt sokkal jobb a helyzet, ideológiai alapokon a keresztény hit gyakorlását korlátozták sok helyen. Ha még többet ugrunk vissza az időben, és földrajzilag is eltávolodunk Magyarországtól, akkor kritikailag megvizsgálhatjuk ahogy keresztyén bevándorlók gondolkodás nélkül szállták meg Amerika északi és déli részét. Tették ezt emberek módszeres legyilkolásával, leigázásával, isten nevében. Vallási háborúkban, népirtásokban annyi ember halt már meg: muszlimok, keresztyének, hinduk, zsidók, őslakosok. Számomra minden ember fontos, és nincs olyan hogy valamelyik ember fontosabb. 

Mikor arra gondolok, hogy betiltottad a müezzint, muszlim öltözködési viseleteket, mecsetépítést, és a nem-hetero "performanszokat", akkor felháborodott, elégedetlen, és csalódott vagyok, mert közös értékrendre, megértésre, békére vágyok, ezért azt kérem: töröljed el az ásotthalmi rendeletet.

Üdvözlettel,

Páll Gábor

humanity.jpg

Tudta? Szavazz ÉRVÉNYTELENÜL!

mkkp.jpg

(kép forrás)

Rövid leszek. 

Először az volt bennem, hogy el sem megyek szavazni. Mert felháborít, hogy csomó fontos dolog van Magyarországon és ezzel a szarsággal kell foglalkozni. Miközben tanodák lehetetlenülnek el, gyerekek éheznek, kisvasutak és stadionok épülnek, diákok utálnak iskolába járni, a kórházakat meg már meg sem említem...

Aztán elkezdem aktivista lenni a Kétfarkú Kutyapártnál. Vagyis passzivista :D. Egy ideig jól végeztem a munkámat, mert semmit sem csináltam, aztán elmentem plakátolni. Ami hatalmas móka volt egyébként!

plakatolosdi.jpg

Node, mondom a lényeget is. Elmegyek szavazni és érvénytelenül fogok, tehát mindkét rublikába beteszem az IKSZet. Miért? Mert így kimutathatom, hogy mennyire hülyeség a szavazás erről a kérdésről, és nem veszélyeztetem vele a szavazás érvényességét. Mert nincsenek illúzióim: a NEM-ek lesznek többségben. Ami szomorú számomra. Egyébként szerintem az IGEN többségnek sem lenne értelme.

A kormány maxra emelte a kampányát. Az idegengyűlölet minden rekordot megdöntött (lásd: Tárki kutatásai). Tehát az emberek félnek, bizonytalanok és szeretet helyett gyűlölet tölti meg a szíveket. Tökéletes ellenségképet alkottak a menekült emberekből (lásd: migráns). Addig sem kell foglalkozni a valódi problémákkal, meg persze a kormány szarságaival. 

Mondok okosságokat is. Először is: nem állítom, hogy mindenkit bekell fogadni. SENKI sem állítja ezt. Aki ezt állítja, az ugyanúgy hülyeséget beszél, mint aki senkit sem akar befogadni. Ezért van menekültügyi eljárás. Mondok még okosságot: nem könnyű eltérő kultúrájú embereknek együtt élniük. Ez egy olyan probléma, ami megoldásra vár, nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Vannak rá kidolgozott jó gyakorlatok, és vannak olyan intézmények, ahol sikeresen működik az integráció. Ettől még ez egy folyamat, és SENKI sem állítja, hogy ez egyszerű lenne. Aki ezt állítja, az ugyanúgy hülyeséget beszél, mint aki azt állítja, hogy arab emberekkel lehetetlenség együtt élni.

Egyik szaktársam mesélte a héten, hogy egy fejkendős nő éppen valamilyen plakátfélét rakott ki, amikor egy férfi odalépett hozzá, letépte a plakátját, és azt mondta neki, hogy takarodjon vissza oda, ahonnan jött. A nő egy keresztyén plakátot helyezett ki éppen.

Nem akarok én senkit sem meggyőzni, vagy DE, nagyon is szeretnék MINDENKIT meggyőzni a saját igazamról. Valójában akkor mit is szeretnék? Azt, hogy tájékozódj. Nem fogok fideszes, jobboldali linkeket megosztani, szimplán azért, mert tele van velük az ország - 10 milliárd forintból plakátolták ki, biztos észrevettél már "néhányat". Viszonyítási alapként: a Kutyapárt 30 milliót szedett össze plakátokra közösségi gyűjtésből (tehát nem közpénzből, hanem lelkes adományozóktól).

Tehát a linkek, de először is: köszönöm az Amnesty International, a Kettősmérce blog, az MKKP, és az Eötvös Károly Intézet munkáját, a közös értékrendet!

Miről szavazunk? 

Tények és tévhitek 

Alapfogalmak 

Honnan jönnek a menekültek? 

Miért és hogyan szavazzak érvénytelenül?

Örülhet-e egy baloldali a magyar focisták sikerének?

Identitásom szeletei sorozatomban már kifejtettem, hogy nekem mit jelent a magyarság. Arra még nem került sor, hogy egészen pontosan kifejtsem, hogy számomra mit jelent a baloldaliság, bár ezekről az oldalakról is nyilatkoztam még régebben a Jobbikról és konzervativizmusról szóló gondolataim kapcsán.

A dolog onnan kezdődik, hogy egy ismerősöm azt írta ki, hogy egyes emberek azért nem örülnek a magyar foci sikernek, mert inkább baloldaliak, mint magyarok. Ez a dolog sántít kissé, mert én mondjuk az identitás részeim közé nem teszek ilyen relációkat, hogy "inkább". Vannak kisebb és nagyobb részeket elfoglaló identitásaim, de ettől még nem lesz az egyik fontosabb a másiknál. Például hiába gondolom magamat embernek és hiába vagyok radikálisan határ ellenes, ettől még nem tudtam volna ugyan úgy örülni, ha Ausztria nyer, sőt, inkább szomorú lettem volna. Mert hogy nekem a magyarság fontos részem, és örülök a sikernek.

Na, azért a sztorihoz hozzá tartozik, hogy én nem is néztem a meccset. Egy részről nem volt bennem elhatározás, hogy megnézzem, nem vagyok egy nagy focirajongó. Aztán jött egy ötlet, hogy miért ne, és megpróbáltam működő online adást találni, persze sikertelenül. Végül maradt a facebookos híradás, és csak úgy potyogtak a gólok, számszerint kettő, ahogy azt mindenki tudja. Úgy adódott, hogy a meccs után pont a Harminckettesek terénél voltam, és hatalmas fesztivál hangulat fogadott a négyeshatos vonalánál. Mindenki BOLDOG VOLT. Széles mosoly az arcokon, hajrá magyarok, kettőnull, riahungária. A magyar focisták sikere egy picit minden magyar sikerévé vált. Pontosabban sok magyar sikerévé, mert néhány ismerősöm nem tudott ezzel azonosulni és szeretném őket is tiszteletben tartani, számomra nem lesznek ettől kevésbé magyarok.

Azt nem tudom, hogy a "baloldaliságuk" miatt van-e ez, mert én baloldaliként is tudok örülni. Ettől még nem örülök annak, hogy teletömte Orbán az országot stadionokkal. Továbbra is fontosabbnak tartom a fociba ölt pénzek átcsoportosítását más ágazatok fejlesztésébe, például az oktatásba. 

Képes vagyok lényegében fehér, középosztálybeli, magyar férfiak sportteljesítményének örülni. Ami a négyeshatos vonalán történt valami hihetetlen boldogsággal töltött el, főként az emberi aspektusa miatt. Elmosódott baloldali és jobboldali ember között a határ, mindenkin magyar mez, magyar színek díszelegtek, mindenki önfeledt volt. Nem tüntetés, nem felháborodás, nem demonstráció. Ünnep. A szó igazán nemes és spontán értelmében.

A sajtóban is csak a sikerről, örömről, büszkeségről, felszabadultságról olvastam, tök mindegy volt, hogy jobb, vagy baloldali. Index, HVG, 444, de még a Kettősmérce, ami sokat kritizálta Orbán foci mániáját is átment sportközvetítőbe és nem ütött meg kritikai hangvételt. És ez szerintem így van jól, végre valamiben van Unity, van Egység, közösségi élmény, meg "togetherness" (ezt a szót nem rég tanultam, tök jó!).

Ugyanakkor szeretném sorra venni, hogy néhány ismerősöm miért nem tud örülni ennek, mert ők is fontosak számomra! Van aki nem tud örülni úgy általában sportsikereknek, mert egyszerűen hidegen hagyja a sport, vagy mert nem érinti meg őt személyesen az ilyen fajta nemzeti siker, sporteredmény. Olyan is akad, aki Ausztriában élő magyar, ezért mondjuk vagy mindkét sikernek, vagy kifejezetten az osztrák sikernek tud örülni. Van, akit az aggaszt, aminek én sem örülök, tehát a stadionépítő dömping és társai - ezért nem tud örülni a sikernek sem. Ehhez kapcsolódóan pedig van az az ember, aki azért nem örül, mert tart attól, hogy Orbánnak ez a győzelem lesz a hivatkozási alapja, ezzel fogja igazolni, hogy ő nem is bolond, ő tudja a frankót, mindig is mondta, hogy foci=jővő, s lám így lett! 

Ettől én is tartok, hogy a siker - aminek amúgy én tudok örülni - újabb indokolatlan stadionokhoz, fociba ölt milliókhoz, fidesz-győzelmekhez vezethet. Remélem képesek vagyunk megmaradni józanul gondolkodó emberekként és a helyén kezelni ezt a kettőnullát. Legyünk akár baloldaliak, jobboldaliak, kormánypártiak vagy kormányellenesek. 

További örömködést, boldogságot, focisikereket kívánok minden szurkoló ismerősömnek! Hajrááá Magyarok!

 

A vizsgaidőszak rituáléja

Van egy különleges, nagy "népcsoport" a Földön, amiről ritkán készül átfogó antropológiai kutatás, ugyanis rengetegen élnek benne, és nagyon különböző alcsoportjai vannak. Még csak földrészek sem kötik őket össze feltétlenül, és a nyelvben sem osztoznak mindannyian. Azonban van egy olyan különleges ismertetőjegyük, egyfajta rituáléjuk mely összekovácsolja őket időről időre. Ez pedig nem más, mint a vizsgaidőszak. Jelen tanulmány nem ennek a népnek, hanem ennek az időszaknak a sajátos elemeit és a hozzá való viszonyulásokat szeretné vizsgálni, szigorúan tudománytalanul.


vizsgaidoszak.jpg

Egyes alcsoportokban egyenesen "vizsgaidősuck"-ként emlegetik, utalva arra a jellegére, hogy mekkora erőbefektetést igényel a kultúra tagjaitól. Földi emberrel még személy szerint nem találkoztam, aki határozottan azt mondta volna, hogy szereti ezt a rituálét (ami egyébként nem feltétlen jár ténylegesen negatív élménnyel), ugyanakkor évente több millióan vetik magukat alá ennek az eljárásnak. Miről is van szó? Nézzük meg alaposabban!

A vizsgaidőszakot megelőzően általában található egy szorgalmi időszak. Ebben is gyakorta megpróbáltatások elé néznek a "hallgatók", a vizsgaidőszak rituáléjának alávetett csoportja. Ebben az időszakban úgynevezett Zárthelyi Dolgozatokat (ZH) írnak, melyre hatalmas tudásanyagokat halmoznak fel szürkeállományukban, hogy a szükséges 1-2 órában papírra vethessék azt. Este pedig a "ZH" után zavaros, sötét pubokban alkohol és nikotin tartalmú szerek fogyasztásának kíséretében igyekeznek a felhalmozott tudásanyag egy részét eltűntetni, hogy helyet szoríthassanak a következő ZH követelményeinek. Emellett vannak a "beadandók", melyek sajátos áldozat bemutatások. Egyes nézetek szerint az "oktatók" (akik a rendszerben többnyire a "hallgató" megnevezésű egyének fölött állnak) ezen áldozatokat nem teljes mértékben, vagy alig tekintik meg, ugyanakkor mindig akadnak olyanok, akik időt és energiát nem kímélve olvassák ezeket az iratokat. A leghősiesebb oktatók részletes visszajelzést is írnak a hallgatók számára, mely gyakorta a hallgató pozitív irányú fejlődését szolgálja. 

vizsgaidoszak4.jpg

A szorgalmi időszakban lévő követelmények teljesítésével elérkezik tehát a második fázis, mely a hallgatók által rettegett, félelmetes, borzalmas. Sokan úgy is beszélnek róla, hogy

az időszak, aminek nem mondjuk ki a nevét.

Mégis, mint már említettem, újra és újra nekiveselkednek a hallgatók, talán az ősi, evolúciós túlélő ösztön hajtja őket, valami olyasminek a megélése, ami a lét érzékelést beindítja az egyénekben. A vizsgaidőszak alkalmával a hallgatók jelentős része töménytelen mennyiségű koffein és nikotin tartalmú szert visznek be a szervezetükbe. Igyekszenek egy napjukat minél "hasznosabban" kitölteni, ami a nyelvükön azt jelenti, hogy végeláthatatlan, hosszú szakkönyveket olvasnak, és egyes részeket próbálják szó szerint észben tartani. A módszer egyeseknél a ZH-val megegyező: rövid idő alatt, nagy mennyiségű adatmennyiség felhalmozása a memóriában, majd a szóbeli/írásbeli vizsga alkalmával ezen adatok "kiömlesztése", és minél hamarabb helyek felszabadítása újabb adatok beviteléhez.

vizsgaidoszak2.jpg

Empirikusan bizonyított, hogy az adott vizsgáig hátralevő idő csökkenésével együtt jár a tanulási hajlandóság növekedése. Ezt brit tudósok alapos megfigyelésekkel támasztották alá: a hallgatókat megfigyelték a vizsgát megelőző hétben. Az első napokban a hallgatók többnyire a tételek kinyomtatásával fáradoztak, majd jóleső elégedettséggel dőltek hátra, és néztek sorozatokat, filmeket. Interjúkból kiderül, hogy állításuk szerint "bőven ráérnek" és ezért nem foglalkoznak még a tananyaggal. A konkrét tanulási órák száma nem arányosan nő a napok elteltével. Jelentős növekedést a vizsgát megelőző nap este, illetve délutáni vizsga esetén az azt megelőző délelőtt találtak intenzív tanulást. Az intenzív tanulás és a csontig rágott körmök száma között erős korrelációt állapítottak meg. 

Ez utóbbi jelenséget a kutatók elnevezték az "utolsó pillanat" jelenségének. Összehasonlító pszichológiai tanulmányok sora szól arról, hogy az "utolsó pillanat" milyen más környezetben jelenik meg. Regisztráltak már olyan esettanulmányt, ahol szakdolgozatot írtak meg 1 intenzív hét alatt, pontosan a leadást megelőző időszakban. Több olyan feljegyzés is megtalálható, hogy a hallgató az éjféli határidős beadandó dolgozatait 23:58-kor töltötte fel az adott intézmény elearningfelületére. 

vizsgaidoszak1.jpg

A vizsgaidőszak a "másik" oldalról is izgalmas jelenség. Oktatók védekeznek azzal, hogy számukra is rendkívüli erőfeszítés és teher a több kilónyi zárthelyi dolgozat és írásbeli vizsga kijavítása. Szakértők egész armadája foglalkozik ezzel a jelenséggel, hogy ha ekkora erőfeszítést és terhet jelent egy ilyen rendszer fenntartása, akkor miért tartják fenn a tagjai, tehát a hallgatók és oktatók?

Innentől már csak spekulálhatunk. Részben lehetséges magyarázat lehet a rendszer cirkuláris jellege: újra és újra átörökítik ezt a kulturális hagyományt, kritika nélkül kezelik a történéseket, elfogadják, hogy vizsgák nélkül nem jöhet létre hatékony tanulás. Ugyanakkor lehetséges, hogy aki felismeri, az ettől még nem szeretne változtatni és próbálja a rendszert igazolni: igen, ez így rendben van, hisz máskülönben egészen biztosan nem tanulnék, tök fontos a vizsga, és ha nagy és okos leszek, majd én is vizsgáztatni fogok, bármennyire is fájdalmas! Az is egy lehetséges megközelítés, hogy valaki felismeri, látja is ennek a negatív jellegét, ugyanakkor nem szeretne kilógni a sorból, vagy egyenesen fél: mi lesz ha nem tart vizsgát? Mi lesz ha felkel a vizsgaidőszakkal szemben? Hallgatók és oktatók vállt vállnak vetve harcolnának, ha valaki elakarná törölnia vizsgákat. 

vizsgaidoszak3.jpg

Egyfajta bizonytalanság is lehet a magyarázata a vizsgaidőszak rituáléjának. Hiszen hogyan bizonyíthatja valaki, hogy ő ért egy szakmához, ha nem a diplomával, amit pedig azzal igazolhat, hogy sok és kínkeserves vizsga alkalmával tömte tele a fejét. Ez oktatói és hallgatói oldalról is megállhatja a helyét: az oktató a tanított tárgyi tudást szeretné biztosítani, a hallgató pedig szeretné bizonyítani, hogy tudja, amit tudni illik. 

Valószínűleg a vizsga mélyén van még valami, ami miatt ennyire "szeretik". Jelen "tanulmány" limitációja, hogy a jelenséget felületesen kezeli és nem megy bele horizontális és vertikális mélységekbe: sem egy adott szak rendszerét nem vizsgálja kellő alapossággal, sem különböző egyetemi szakok vizsgaidőszakát nem veti össze egymással. Az biztos, hogy a vizsgaidőszak jelensége izgalmas 21. századi jelenség, mely további vizsgálódások, empíriák tárgya lehetne.

422223_4882121164233_1877330902_n.jpg

 

Identitásom szeletei, negyedik rész

Hetero

Első rész, Második rész, Harmadik rész

Az identitásom szeletei sorozat harmadik részében írtam a "férfi" identitásomról, amihez szándékosan nem kapcsoltam hozzá azt, hogy milyen nemű emberek irányába érzek vonzalmat. Ezen sokat gondolkodtam, és arra jutottam, hogy akár oda is írhattam volna, hogy a férfi identitásom része a nők iránt érzett vonzalmam. Egészen egyszerűen azért, mert heteronormatív társadalmi közegben nőttem fel, ezért kulturálisan a férfi identitáshoz tudom kapcsolni az ellenkező nem iránt táplált sajátos érzelmeket. Ugyanakkor ez már csak részben van így, mert ahogy elkezdtem foglalkozni a témával, elkezdtem felfejteni a saját identitás szeletkéimet, úgy jöttem rá, hogy nekem a férfi léttől a heteroság szépen eltud különülni. 

A rövid verzió valahogy így hangzik: azért van heteroszexuális identitásom, mert a saját társadalmi nememtől eltérő neműek iránt érzek vonzalmat. Tehát a nők iránt. Számomra fontos, hogy ezt kinyilatkoztassam, mert ezzel élek együtt, nem szeretnék férfiakkal szerelmi kapcsolatba lépni.

A hosszabb verzió egy picit sztorizósabb. Például aludtam már több alkalommal is férfival egy ágyban/sátorban stb. és ez sosem okozott összeférhetetlenséget az identitásommal, nem változott ettől a heteroságom. Férfival sosem csókolóztam, nem is tudnám elképzelni (így más szexuális dolgot sem). Viszont szeretek férfiakat megölelni, vagy puszit adni, ez nekem teljesen rendben van. Láttam már csókolózó férfiakat és teljesen közömbös volt a látvány. Én magam szeretek nőkkel nyílt utcán, szórakozóhelyen csókolózni, és napi szinten tapasztalom más hetero pároktól is ezt. Meleg párokat nem nagyon látok utcán, még csak kézen fogva sem, csókolózni pedig csak a prideon láttam "élőben" ilyesmit (micsoda provokáció, micsoda elnyomás velünk, heterókkal szemben!!!!!!). Ahogy nőkről, úgy férfiakról is van véleményem a "szépségüket" illetően, és ez nem az irántuk érzett vonzalmamat jelenti, hanem a saját, teljesen szubjektív megítélésemet.

Amíg nem kezdtem el komolyabban foglalkozni az LMBTQ+ témakörrel, addig tényleg teljesen alapnak vettem a heteroságot. Most már jóval érzékenyebb vagyok erre a témára, és megfogalmazásomban is törekszem arra, hogy ne rekesszek ki másokat, vagy ne ítéljem meg alapból a másik embert heteronak. Ettől még tök rendben van, ha mondjuk vonzódom egy leszbikus lányhoz, viszont tiszteletben tudom tartani, hogy ő csak a lányokhoz vonzódik. Jobban szeretem azokat a fogalmakat, hogy "párod, kapcsolatod, szerelmed" mint a "pasid, csajod, asszonyod, urad". Ez utóbbiakat is használom természetesen, ha olyannal beszélgetek, akiről egyértelműen tudom, hogy milyen nemű párja van, vagy kihez vonzódik. 

Azért még nincsenek illúzióim, továbbra sem vagyok szent és tökéletes. Az esetek nagy részében még mindig feltételezem a másik emberről, hogy hetero. Ahogy egyre több ember bújik elő a melegségével a környezetemben, úgy érzékenyülök én is a témára. És persze sosem szabad elfelejteni, hogy ez egy skála (pl. biszexualitás, queer identitás), és hogy amúgy ez tökre egy saját, szubjektív dolog, mindenkinek a belső identitásának a része. 

Éljen a szabad szerelem!

szerelem-1.jpg

Kép forrás

Buzicsók és konzervativizmus

Kevés most az időm, mert megyek egy hétvégi képzésre. Nem is akartam eredetileg írni a témáról. Aztán most valahogy mégis, mert "jó" szokásomhoz híven elolvasgattam a másik oldal véleményét, kommentjeit és egy konkrét cikket is. Szóval nagyon kikívánkozik, hogy véleményt formáljak. 

Szóval aki nem tudná, annak gyorsan felvázolom a helyzetet. Adott egy leszbikus csók flashmob az ELTE BTK egyik szórakozóhelyén, és adott egy ugyanide szervezett konzervatív ellentüntetés.

Az ELTE Online is lehozta a cikket, az én értékrendemmel azonos hangnemben. Node nem erről akarnék írni, inkább az igazán izgalmas dologról, az orientalista cikkéről. A cikk többek között azt állítja, hogy vége a normalitásnak, ez itt a liberalizmus kora, ahol minden árnyalt, semmi sem fekete, vagy fehér, jó vagy rossz. Induljunk ki ebből a gondolatból, mert olyan szuper paradoxonok vannak benne, hogy csak na!

Ott kezdeném, hogy szerintem maga az állítás nem állja meg a helyét. Az emberek - függetlenül politikai identitásuktól - igenis eldöntik, hogy mi jó és mi rossz. Döntésük mögött nyilvánvalóan valamely szükségletük húzódik meg, tehát én ezt személy szerint nem ítélem el, legyen ez bármilyen. Ettől még nem feltétlen fogok azonosulni minden véleménnyel, például ha azt mondják, hogy "minden buzi dögöljön meg", ez nem harmónikus az én értékrendemmel. Erről tehát az a véleményem, hogy "rossz". 

Ahogy az orientalista állítja ezt a tétel mondatot, majd meg is cáfolja magát az egészen különös. Ugyanis többször is hangsúlyozza, hogy a konzervatív értékeket elítélik a liberálisok. Ezzel lényegében azt állítja, hogy létezik tehát "jó és rossz" paradigma liberális körökben, tehát létezik normalitás. A dolog úgy áll, hogy a cikk író értékrendjével nem összeegyeztethető az, amit a liberálisok/baloldaliak képviselnek. Sőt, valójában bele sem gondol, hogy aki buzi, az elnyomott csoporthoz tartozik. Illetve ha bele gondol, vagy szembesítik, akkor könnyen azt mondhatja, hogy ez így is van jó, mert "homoszexuális, abnormális", csak hogy idézzem a BTK-n elhangzott, hevesen skandált rigmust. Azt gondolom, hogy lehet véleményt formálni. Sőt, több konzervatív ezzel büszkélkedik, hogy "kihasználja" a jelenlegi rendszer pluralitását, lehetőségeit és ezekkel élve formálja meg a mostani normarendszertől eltérő véleményét.

A konzervatívok szerint pusztítani szeretnének a "liberálisok", meg a halál kultúrája, stb. Érdekes. Tudtommal: 7 milliárd ember él a földön. Jaj, persze, ők nem mind magyarok. Itt most a "halál kultúrájára" célzok. Mert hogy azzal, hogy elfogadjuk a szexuális identitások sokféleségét, még nem fogunk kihalni, sőt. Egyre több ember él a földön. Valójában még jól is jön, ha nem reprodukáljuk magunkat a végtelenségig. Nem gondolom, hogy ezt szabadna szabályozni, pusztítani, kirekeszteni, vagy hogy az a "normális" aki meleg. Pont azt mondom, hogy ugyanolyan normális aki a saját neméhez vonzódik, mint aki másik neméhez. És számomra teljesen össze egyeztethető ez minden féle egyéb értékekkel. Aki meleg, az lehet konzervatív is, meg keresztyén, meg hippi, meg mittomén micsoda még. Bárkiből bármi lehet. Számomra tetszik ez a fajta norma, én szeretek eszerint élni. 

Most ennyi fért bele, nem kerekítem le jobban, nem fejtek ki több dolgot (pedig hosszabbra terveztem!). Éljen a plurális, posztmodern társadalom! Éljen a világbéke! Éljenek a konzervatívok, a liberálisok, a melegek, a keresztyének, a muszlimok meg mindenkik!leszbi.jpg

Kép forrás: ELTE ONLINE

Személyiségem születése

Sűrű és élvezetekkel, élményekkel teli heteken vagyok túl. A blogolást eközben "elhanyagoltam", most próbálom "behozni" és írok egy laza szösszenetet. Rólam szóló bejegyzés következik!

Nos, ami talán a legfontosabb, hogy rájöttem: imádok tréningeket tartani! Ezt lényegében eddig is tudtam, de az elmúlt hetek tapasztalatai erősítettek rá erre. Ezzel szeretnék foglalkozni. És ezzel egy időben arra is rájöttem, hogy az egyetem totál hidegen hagy. Annyira, hogy újból megfordult a fejemben: abbahagyom. Hosszadalmas gondolkodás, vívódás után rájöttem, hogy nem fogom abba hagyni. Ennek az egyik fő oka az, hogy annyira nem nehéz a képzés, hogy ne tudnám félgőzzel (vagy szinte gőz nélkül, kevés energiával) elvégezni. A másik oka, hogy magát az egyetemi környezetet, atmoszférát sokszor szeretem. Szeretem, hogy olyan emberek vesznek körül, akikkel hasonlóan gondolkodunk csomó társadalmi kérdésről, és úgy tudunk vitázni, hogy nem öljük meg egymást, hanem a beszélgetés után mindketten fejlődünk. Szeretem, hogy csomó lehetőségem van szakkollégistaként, szeretem a közösséget. Szeretem, hogy vannak olyan motivált hallgató társaim, akikkel eljárhatok intellektuális és kulturális programokra egyaránt. Szeretem, hogy vannak olyan oktatóim, akiknek az előadásait tátott szájjal hallgathatom, annyira lekötnek. Egyszómintszáz: rengeteg dolog van, amit szeretek az interkultin, és ezért eszem ágában sincs abbahagyni a "rossz" dolgok miatt. (A rossz dolgok például, hogy utálok vizsgázni, az előadások szignifikáns többségén unatkozom és számomra kevéssé gyakorlat orientált.)

Sok-sok élmény ért, de tényleg. Kaptam az egyik köztermes csapattól búcsúajándékot. Ami ha csak eszembe jut, akkor örömmel és meghatottsággal tölt el, mert megbecsülést és sikert jelent nekem :) hálám üldözze őket! :D Aztán véget ért a 10 napos EMK tanfolyamom, de már csak 2 hét és ismét megyek EMK-ra, ezúttal 1 teljes napot fogok tanulni. Tanulni, úgy igazán, mert nekem a vizsgára való készülés, az "elvárásnak megfelelés" kevés alkalommal jelent mondjuk tanulást is. Hamarosan pedig kész egy tanulmányom, ami a szabad játékról szól, illetve erről fogok az IAIE nemzetközi konferencián is előadni szeptemberben! Lassan véget ér a Rogers alapítvány játék trénerképzője is, ahol rengeteget fejlődhettem, és igazán szuper, motivált csapattal dolgozhattam és játszhattam együtt. Voltam Hans Zimmer koncerten, ami annyira felemelő élmény volt, hogy 2-3 alkalommal is csak tátott szájjal vigyorogtam és csorgott a könnyem a boldogságtól. Ezt köszönöm az anyukámnak (és persze a Jézuskának is). Rákaptam a Candy Crushra, ami nem járult hozzá a személyiségem fejlődéséhez, viszont piszkosul tudom élvezni a hülye cukorkák robbantgatását. 

Azért nem szeretném, hogy az a kép legyen rólam, hogy minden tök oké, én vagyok a lelki és testi egyensúly & harmónia istencsászára. Például semmilyen testmozgást nem végzek, ha csak nem számítom azt, hogy néha sétálok villamosozás helyett. Pedig szeretnék, csak hát... tele vagyok minden féle félelemmel. Ezen dolgozom mostanában. Aztán a szerelmi életem is ilyen ingadozó. Gyakran kapom magam azon, hogy tétlenül bámulom a facebookot és nem csinálok semmit, ami gazdagítaná az életemet. Kevesebb sorozatot, filmet nézek, és kevesebb könyvet olvasok (szinte semmit sem olvastam mostanában). Ezek hiányoznak. 

Van viszont néhány olyan barátom, akikre igazán számíthatok, és nagyon szeretem őket. És egyébként szuper életem van alapvetően, mert van hol laknom, van mit ennem, tudok levegőt venni (kivéve amikor rámjön az allergia, ezúton is köszi annak aki feltalálta a Loratadint :D). Azt tapasztalom mostanában, hogy egyre kezd valami szép dolog kiforrni a személyiségemből. Olyan emberré kezdek válni, aki mindig is szerettem volna lenni. Visszaemlékszem arra a kb másfél évvel ezelőtti tréningre, ahol elkellett képzelnem, hogy milyen szeretnék lenni a jövőben, majd ezt a karaktert "eljátszani". Kezdek azzá lenni, aki akkor, a drámajáték során voltam. Kezdek kinyílni, felszabadulni, magamra találni. Jó, tudom, közhelyek, meg ilyesmi, de hát ez a valóság. És nem a tétlenség, meg az "életbölcsességek" segítettek, hanem az, hogy elkezdtem tenni saját magam jóllétéért. Elkezdtem élni, úgy igazán. Persze gyakran kibillenek, vannak nehezebb napok, van amikor elvesztem a kapcsolatot saját magammal, a belső szükségleteimmel. Ilyenre is van "megoldás", ami eléggé furcsa, és én magam még erősen a tanuló fázisában vagyok. Carl Rogers mondta (nem szó szerint idézem):

A különös paradoxon az, hogy csak akkor tudok változni, ha elfogadom magamat olyannak, amilyen most vagyok.

Ezt az "életbölcsességet" ízlelgessétek Ti is! :)

rogerske.jpg

Szar-e az iskola? Reflexió "amiiskolánkxxi" első alkalmáról

Pedagógia alapszakos éveim alatt azt tanultam meg, hogy a magyar iskolarendszer tényleg borzalmas. Jól emlékszem az egyik első féléves előadásra ahol Vass Vilmostól tanultam, hogy a gyerekek általában alig kérdeznek a tanítási órákon - amikor kérdeznek, akkor is 90%-ban olyan dolgokat mint:

Kimehetek a mosdóba?

Megehetem ezt a szendvicset? 

Nyithatok egy ablakot?

Letudná újra diktálni az utolsó mondatot?

Nyilván ez durva általánosítás, és vannak olyan iskolák, olyan tanítási órák ahol a gyerekek aktív részesei a tanításnak és nem tárgyai. Ahol természetes, hogy a diák érdeklődésére épül a tanítás. Ahol a diáknak nem valami borzalmas, könyvek fölött szenvedő tevékenység jut eszébe a tanulásról. Ahogy Homer Lane mondja:

Nem azért utálja az iskolát, mert nem tud tanulni, hanem azért nem tud tanulni, mert utálja az iskolát.

Ízlelgessük ezt az idézetet! Sztereotípiánk, hogy a hülye gyerek utálja az iskolát, az okos gyerek szereti. Erre ezer millió cáfolat létezik, mégis rendre találkozom ezzel az érveléssel különböző iskolát kritizáló képek, írások alatti kommentekben. Holott ha a gyerek utálja az iskolát (mert dolgozatokra kell érdektelen adatokat magolnia, mert nincs tere a kérdéseinek, mert a véleményére kevesen kíváncsiak stb), akkor nem is várható el, hogy megszeresse a tanulást. A tanulást most itt úgy használom, mint direkt információ szerzést (ez egy szűkített definíció, mert valójában a tanulás ennél jóval több mindent jelent) például amikor felkelti az érdeklődésünket, hogy mivel táplálkozik a pillangó és utána nézünk, vagy amikor érdekel, hogy "mit tudhat a tanár?" és ezért elmegyünk egy konferenciára.

Na igen, szóval témánál vagyunk. Bár azt megtanultam a PPK-n, hogy a magyar iskola rendszer szar, emellett azt is megtanultam, hogy a FIDESZ központosító intézkedései, általános oktatáspolitikája óta még szarabb. Egyik oktatóm úgy fogalmazott, hogy az új köznevelési törvénnyel nem a jövő felé haladunk, hanem visszamentünk az időben olyan 100-150 évet. Ezt a PPK-n, egy egyetemi előadáson tanultam, pedagógia alapszakon.

Tegnap voltam PPK-s pedagógiai konferencián, mely szeretett volna reflektálni a jelenlegi rendszerre, az aktuális pedagógiai helyzetekre. Ehhez képest hallhattam olyan dolgot, hogy létezik "tudás átadás" (egy harmadik oktatómtól, szintén egyetemi óráról tudom, hogy ez a szó kapcsolat értelmezhetetlen vö. konstruktivizmus), hallhattam minden féle kutatási eredményeket, hallhattam minden féle teóriákat. Ezekkel semmi baj nincs, még egyiken-másikon el is gondolkodtam. Azt viszont nem értettem, hogy mindez miként kapcsolódik mindahhoz, amit ma úgy neveznék, hogy "kockásinges forradalom". A PPK óvatosságra int, hogy nem lehet elhamarkodottan, tudományos diskurzus nélkül, hirtelen változtatni rendszereken, és hajlamos vagyok egyet érteni ebben. Azonban azt tanultam pedagógia alapszakos éveim alatt, számomra megbízható egyetemi oktatóktól, hogy a jelenlegi magyar közoktatási rendszer csak egyre rosszabb lesz. Erre gyakorlatilag semmit sem reflektáltak a majdnem 2 órás konferencia alatt, holott lehetett volna. 

Kiemelném: sem az előadókkal, sem a pedagógiai diskurzusokkal, tudományos kutatással nincsen problémám. Fontosak, kellenek. Azt nem értem, hogy a jelenlegi forradalmi megmozdulások, a politikai kontextus miért nem került szóba. Miért nem került szóba Pukli, miért nem került szóba a KLIK, miért nem került szóba a belengetett országos sztrájk? Nem azt mondom, hogy ezekkel a dolgokkal egyet kell érteni, sőt, én magam is szeretnék informálódni és vitázni. Azt nem értem, hogy miért lett kikerülve ez az egész?

(Kép forrás: Gabriella Csoszó / FreeDoc)

A KÉM nyílt levelének megszerkesztésében, mely a konferencia előtt került ki a honlapra én is részt vettem. Ugyanakkor személy szerint kíváncsi voltam, hogy milyen témákat fog érinteni a konferencia sorozat első alkalma, így hát részt vettem rajta. Összezavarodva és csalódottan jöttem el a KAZYból. 

Pedagógia alapszakon még azt is tanultam, hogy milyen módszerek vannak viták facilitálásához, miként lehet hatékony és termékeny vitahelyzeteket generálni, ahol minél több résztvevő megszólalhat. A konferencia úgy volt meghirdetve és felkonferálva, hogy rövid előadások után hosszabb vita következik. Ilyen módon én magam is felszólalhattam volna, a lehetőség adott volt. Olyan személyiség vagyok, aki 50+ ember előtt nehezen szólal fel (az előadás más helyzet), ezt nem csak konferenciákon, hanem más kontextusban is tapasztaltam. Mivel nincsenek odaszögezve a székek a KAZY aulájába, ezért lehetett volna úgy szervezni a teret, hogy több kisebb körben viták alakulhassanak ki. Ehhez képest az történt, hogy egyesével, mikrofonnal szólaltak fel páran, tettek fel kérdéseket akár az előadóknak. A felszólalások között volt ami tetszett, ugyanakkor képtelen lettem volna felszólalni, beszállni a "vitába". Vita nem is volt igazából.

EMK-s mondattal szeretném befejezni, mivel az általában meghozza a lelki békémet. Na szóval. Amikor a tegnap esti rendezvényre gondolok, akkor zavarodottnak és csalódottnak érzem magam, mert következetességre, egyértelműségre, kongruenciára van szükségem, ezért azt kérem magamtól, hogy ezt a posztot legalább 3 facebook csoportba juttassam el!

A kérésemre a válasz: igen! Boldogan. Előre a pedagógiáért! Éljen a kockásinges forradalom!

Olvasnivalók:

Sztrájk esemény

Kettősmérce

Útmutató rebellis tanároknak

KÉM