Van egy különleges, nagy "népcsoport" a Földön, amiről ritkán készül átfogó antropológiai kutatás, ugyanis rengetegen élnek benne, és nagyon különböző alcsoportjai vannak. Még csak földrészek sem kötik őket össze feltétlenül, és a nyelvben sem osztoznak mindannyian. Azonban van egy olyan különleges ismertetőjegyük, egyfajta rituáléjuk mely összekovácsolja őket időről időre. Ez pedig nem más, mint a vizsgaidőszak. Jelen tanulmány nem ennek a népnek, hanem ennek az időszaknak a sajátos elemeit és a hozzá való viszonyulásokat szeretné vizsgálni, szigorúan tudománytalanul.
Egyes alcsoportokban egyenesen "vizsgaidősuck"-ként emlegetik, utalva arra a jellegére, hogy mekkora erőbefektetést igényel a kultúra tagjaitól. Földi emberrel még személy szerint nem találkoztam, aki határozottan azt mondta volna, hogy szereti ezt a rituálét (ami egyébként nem feltétlen jár ténylegesen negatív élménnyel), ugyanakkor évente több millióan vetik magukat alá ennek az eljárásnak. Miről is van szó? Nézzük meg alaposabban!
A vizsgaidőszakot megelőzően általában található egy szorgalmi időszak. Ebben is gyakorta megpróbáltatások elé néznek a "hallgatók", a vizsgaidőszak rituáléjának alávetett csoportja. Ebben az időszakban úgynevezett Zárthelyi Dolgozatokat (ZH) írnak, melyre hatalmas tudásanyagokat halmoznak fel szürkeállományukban, hogy a szükséges 1-2 órában papírra vethessék azt. Este pedig a "ZH" után zavaros, sötét pubokban alkohol és nikotin tartalmú szerek fogyasztásának kíséretében igyekeznek a felhalmozott tudásanyag egy részét eltűntetni, hogy helyet szoríthassanak a következő ZH követelményeinek. Emellett vannak a "beadandók", melyek sajátos áldozat bemutatások. Egyes nézetek szerint az "oktatók" (akik a rendszerben többnyire a "hallgató" megnevezésű egyének fölött állnak) ezen áldozatokat nem teljes mértékben, vagy alig tekintik meg, ugyanakkor mindig akadnak olyanok, akik időt és energiát nem kímélve olvassák ezeket az iratokat. A leghősiesebb oktatók részletes visszajelzést is írnak a hallgatók számára, mely gyakorta a hallgató pozitív irányú fejlődését szolgálja.
A szorgalmi időszakban lévő követelmények teljesítésével elérkezik tehát a második fázis, mely a hallgatók által rettegett, félelmetes, borzalmas. Sokan úgy is beszélnek róla, hogy
az időszak, aminek nem mondjuk ki a nevét.
Mégis, mint már említettem, újra és újra nekiveselkednek a hallgatók, talán az ősi, evolúciós túlélő ösztön hajtja őket, valami olyasminek a megélése, ami a lét érzékelést beindítja az egyénekben. A vizsgaidőszak alkalmával a hallgatók jelentős része töménytelen mennyiségű koffein és nikotin tartalmú szert visznek be a szervezetükbe. Igyekszenek egy napjukat minél "hasznosabban" kitölteni, ami a nyelvükön azt jelenti, hogy végeláthatatlan, hosszú szakkönyveket olvasnak, és egyes részeket próbálják szó szerint észben tartani. A módszer egyeseknél a ZH-val megegyező: rövid idő alatt, nagy mennyiségű adatmennyiség felhalmozása a memóriában, majd a szóbeli/írásbeli vizsga alkalmával ezen adatok "kiömlesztése", és minél hamarabb helyek felszabadítása újabb adatok beviteléhez.
Empirikusan bizonyított, hogy az adott vizsgáig hátralevő idő csökkenésével együtt jár a tanulási hajlandóság növekedése. Ezt brit tudósok alapos megfigyelésekkel támasztották alá: a hallgatókat megfigyelték a vizsgát megelőző hétben. Az első napokban a hallgatók többnyire a tételek kinyomtatásával fáradoztak, majd jóleső elégedettséggel dőltek hátra, és néztek sorozatokat, filmeket. Interjúkból kiderül, hogy állításuk szerint "bőven ráérnek" és ezért nem foglalkoznak még a tananyaggal. A konkrét tanulási órák száma nem arányosan nő a napok elteltével. Jelentős növekedést a vizsgát megelőző nap este, illetve délutáni vizsga esetén az azt megelőző délelőtt találtak intenzív tanulást. Az intenzív tanulás és a csontig rágott körmök száma között erős korrelációt állapítottak meg.
Ez utóbbi jelenséget a kutatók elnevezték az "utolsó pillanat" jelenségének. Összehasonlító pszichológiai tanulmányok sora szól arról, hogy az "utolsó pillanat" milyen más környezetben jelenik meg. Regisztráltak már olyan esettanulmányt, ahol szakdolgozatot írtak meg 1 intenzív hét alatt, pontosan a leadást megelőző időszakban. Több olyan feljegyzés is megtalálható, hogy a hallgató az éjféli határidős beadandó dolgozatait 23:58-kor töltötte fel az adott intézmény elearningfelületére.
A vizsgaidőszak a "másik" oldalról is izgalmas jelenség. Oktatók védekeznek azzal, hogy számukra is rendkívüli erőfeszítés és teher a több kilónyi zárthelyi dolgozat és írásbeli vizsga kijavítása. Szakértők egész armadája foglalkozik ezzel a jelenséggel, hogy ha ekkora erőfeszítést és terhet jelent egy ilyen rendszer fenntartása, akkor miért tartják fenn a tagjai, tehát a hallgatók és oktatók?
Innentől már csak spekulálhatunk. Részben lehetséges magyarázat lehet a rendszer cirkuláris jellege: újra és újra átörökítik ezt a kulturális hagyományt, kritika nélkül kezelik a történéseket, elfogadják, hogy vizsgák nélkül nem jöhet létre hatékony tanulás. Ugyanakkor lehetséges, hogy aki felismeri, az ettől még nem szeretne változtatni és próbálja a rendszert igazolni: igen, ez így rendben van, hisz máskülönben egészen biztosan nem tanulnék, tök fontos a vizsga, és ha nagy és okos leszek, majd én is vizsgáztatni fogok, bármennyire is fájdalmas! Az is egy lehetséges megközelítés, hogy valaki felismeri, látja is ennek a negatív jellegét, ugyanakkor nem szeretne kilógni a sorból, vagy egyenesen fél: mi lesz ha nem tart vizsgát? Mi lesz ha felkel a vizsgaidőszakkal szemben? Hallgatók és oktatók vállt vállnak vetve harcolnának, ha valaki elakarná törölnia vizsgákat.
Egyfajta bizonytalanság is lehet a magyarázata a vizsgaidőszak rituáléjának. Hiszen hogyan bizonyíthatja valaki, hogy ő ért egy szakmához, ha nem a diplomával, amit pedig azzal igazolhat, hogy sok és kínkeserves vizsga alkalmával tömte tele a fejét. Ez oktatói és hallgatói oldalról is megállhatja a helyét: az oktató a tanított tárgyi tudást szeretné biztosítani, a hallgató pedig szeretné bizonyítani, hogy tudja, amit tudni illik.
Valószínűleg a vizsga mélyén van még valami, ami miatt ennyire "szeretik". Jelen "tanulmány" limitációja, hogy a jelenséget felületesen kezeli és nem megy bele horizontális és vertikális mélységekbe: sem egy adott szak rendszerét nem vizsgálja kellő alapossággal, sem különböző egyetemi szakok vizsgaidőszakát nem veti össze egymással. Az biztos, hogy a vizsgaidőszak jelensége izgalmas 21. századi jelenség, mely további vizsgálódások, empíriák tárgya lehetne.